Jancsó

Jancsó

Cikkszám: 9789633030677
Szerző: MARX JÓZSEF

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 56

2 780 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Mintha a könyv címe és terjedelme között ellentmondás lenne. Egy vékony kötetbe sűríteni a magyar történelem és filmművészet majd’ egy évszázados krónikáját, lehetetlen vállalkozás. Másrészt fontos lenne, hogy a 2014. január 31-én meghalt rendező munkásságáról az is képet kapjon, aki csak az elmúlt huszonöt évben fedezte fel filmjeit. Felgyorsult korunkban ez vaskos kötettel szintén reménytelen lenne. Maradt az esszé szűk ösvénye, amely Jancsó Miklóst mint nagy embert mutatja be. Ez sem veszélytelen vállalkozás. Kritikus korunkban, amelyben a politikusok, celebek „nagyok” (rövid időre), magát a fogalmat is meg kell magyarázni. Voltaképp nem nehéz. Segítségünkre van Thomas Mann (aki, ugye, „fehérek közt egy európai”). A Lotte Weimarban című regényében azt merészelte tenni, hogy belebújt egy kétségtelenül korszakos nagy ember – Goethe – bőrébe, kigyűjtötte fontos gondolatait, és megállapította végül: a nagy ember szellemi kisugárzás, amely képes megvilágítani a dolgokat, és az alkotás csak nemes melléktermék, a nagyságot bizonyítja, de nem attól válik az ember naggyá. A nagy embert az élete teszi naggyá. Amin aztán Goethe dohog is egyet: „Az emberek legjobb esetben a művet méltányolják – az életet nem méltányolja senki. Azt mondom nektek: ťCsinálja valaki utánam úgy, hogy nem töri ki a nyakát!Ť”

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!